Hat hét az összesen - gyors fejszámolás - 42 nap. Azóta vagyok elzárva kollégáktól, családtól, barátoktól, tulajdonképpen mindenkitől. Home office, izoláció, úgynevezett szósül disztenszing, néha magányos séták a környező erdőkben. Mármost 40 nap ugyebár Krisztusnak is elég volt a pusztában való böjtölésből; én ezen már kettővel túl vagyok és még csak a Sátán sem akart eddig megkörnyékezni azzal, hogy nekem adja a világot, ha imádom őt.

Lassan peregnek a napok. Homokórák homokszemeiként, egyik a másik után. Mind ugyanolyan, szürke, egységes. Ott tartok, hogy eseményszámba megy, amikor kiugrom a "közeli" boltba elintézni a heti bevásárlást. A "közeli" bolt három és fél kilométerre van, az oda vezető út kis erdőcskék, kisebb-nagyobb dombok mellett vezet el, így ki tudom használni az alkalmat arra is, hogy átmozgassam a sok ülésben elmerevedett tagjaimat, felfrissítsem a tüdőmet és összességében jobb hangulatba kerüljek. Van az út mellett egy párszáz méteres szakasz, ahol az út jobb oldalán egy kis domb magaslik, rajta kis fenyőerdő. Amikor elmegyek mellette, a dombról legördülő hűs szellő friss erdőillatot hoz magával, ez több órára fel tud vidítani. Ezért aztán akkor is végigjárom ezt az útvonalat heti 4-5 alkalommal, ha semmit sem kell vásárolnom. Ilyenkor csak megkerülöm a boltot és hazafelé veszem az irányt. Vagy épp továbbmegyek, megkerülöm ezt az egész kisvárost és egy körülbeül kilenc kilométert kóstáló útvonalon megyek haza. Mozgás, friss levegő, némi napfénybe csomagolt D-vitamin - mi kellhet még?

A család persze hiányzik nagyon. 1300 kilométer választ el tőlük.Ők otthon karantémáznak, én itt, az "igazi Északon". Amikor októberben kiköltöztem még úgy volt, hogy hamarosan jönnek ők is utánam. Azóta ez a terv már többször változott, de a kegyelemdöfést a járvány adta meg neki. Úgy tűnik, hozzá kell szoknunk, hogy egyelőre két országban élünk: én "upphon", ők pedig otthon. Amíg lehetett utazni, ez nem okozott megoldhatatlan problémát, de most hogy 2 hónapja nem láttam őket személyesen, egyre fájóbb ez a helyzet. A köldökzsinór természetesen az Internet. Kipróbáltuk már csevegő- és videokonferencia-programok garmadáját. Sokkal könnyebb lenne velük átvészelni ezt az időszakot, tartani egymásban a lelket, néha türelmetlenül, néha veszekedve de mégiscsak együtt.

Hát most írok. Gondolatokat, érzéseket, ami csak jön. Lesz politika is, hisz' meglehetősen érdeklődő vagyok e tekintetben. Lesz szó svédekről, informatikáról, hitről, családról, hazáról, értékekről és értéktelenségről. Kommentelni szabad, de aki nem tud kulturáltan beszélgetni vagy személyében sérteget illetve minősít bárkit is, azt kivágom innen mint a huzat, ebben nem lesz elnézés.

Isten, áldd meg a magyart!